Üzenet a zöld zónából
2010.06.18. 22:07 | Szita Kata | Szólj hozzá!
Köszönjük Mr. Greengrass, köszönjük, hogy egy olyan filmmel álltál elénk, ami a nagy elődökből, a Bourne-filmekből szinte csak a gyengeségeket vette át. Túlságosan kaotikus, ugyanakkor kiszámítható és végletekig egyszerű sztorit kaptunk az arcunkba, egy erőteljesnek eladott politikai paraván mögé rejtve. A film dramaturgiája olyan lineáris, mint egy vonalzó, nincs benne sem csavar - vagy ha tetszik görbület -, sem pedig újdonságként ható elem…
A Zöld zóna története 2003-ban, Irakban játszódik, és egy izgő-buzgó amerikai tiszt körül forog. Roy Miller azt a feladatot kapta, hogy kutassa fel az irakiak rejtegett tömegpusztító fegyvereit, amikor azonban sorra lukra (vécére) futnak a felderítő hadműveletek Miller gyanút fog az információk hitelességét illetően, és eme gyanúját meg is osztja feletteseivel. A katonai vezetés biztosítja őt, hogy minden információ a lehető legjobb, viszont egy CIA ügynök, Martin Brown felfigyel a méltatlankodó katona szavaira, és kezelésbe veszi az események alakulását - utat nyitva az igazságnak.
Hogy hitelességet kapjanak a feltételezések megjelenik a színen egy bizonyos Freddy, a helyi erő, aki ki tudja, miért szupertitkos információkkal szolgál honfitársai hollétéről és mitcsinálásáról. Így jutnak el Al Rawi nagyfőnök egy bizalmasához, aki talán segíthet felgöngyölíteni a tömegpusztítófegyverekkel kapcsolatos rejtélyeket.
Időközben a történetet megnehezíti néhány furfangos amcsi tiszt is, akik jó összekuszálják az események fonalát, ami a maradék 45 percben kerül felgöngyölítésre.
A film központja viszont nem a háború, nem is az Egyesült Államok politikai görbetükre, inkább csak Roy Miller kalandjai. Mint minden kalandfilm-hős sablonszerű pályát jár be: elutazik messze a hazájától, ahol rengeteg szuper tettet visz véghez, akadályokba ütközik ugyan, mégis mindig talpraáll, hogy végigvihesse küldetését… Sajnos a Zöld zónát mégsem hasonlíthatjuk Indiana Joneshoz vagy Nils Holgersson történeteihez, hiszen akkor alapkövetelmény lenne a főszereplő részletes leírása, és a sztori rá való feltekercselése. Viszont jelen esetben messze nem mondhatjuk el, hogy a film Miller-ről szólna, mert a végtelenségig sterilen, távolságtartóan érintkezünk vele: nem tudjuk ki fia, borja, nem ismerjük a gondolatait, csupán az derül ki, hogy lelkes; bővebben, hogy nagyon lelkes. A figura egyetlen igazi erőssége talán csak az, hogy Matt Damon még sosem volt ilyen sármos a vásznon.
A film dokumentarista képi világa nem titkoltan azzal a céllal alakult úgy,ahogy, hogy közelebb vigyen minket, nézőket a hadi állapothoz, az iraki eseményekhez és borzalmakhoz. A kézikamerás manőverek ezt a kritériumot jól is teljesítik, valahogy mégsem érezhetjük magunkat igazán a bagdadi romos utcák között. De talán nem is akarjuk. Talán Paul Greengrass sem akart igazán részt venni az eseményekben, ezért mi is csak a vetítőterem védett magányában kuksolva, fél szemmel figyeljük a fegyverropogást és az omladozó házfalak morbid táncát.
Rendezte: Paul Greengrass
Írta: Brian Helgeland
Fényképezte: Barry Ackroyd
Szereplők: Matt Damon, Brendan Gleeson, Khalid Abdalla, Amy Ryan
Dialektus Fesztivál
2010.06.17. 12:37 | Szita Kata | 2 komment
Június 23-án startol a hatodik Dialektus, melynek keretében 5 napon keresztül tömhetjük magunkat az idei dokumentumfilm-termés krémjével.
A fesztivál keretein belül összesen 15 ország 43 alkotását tárják a nagyérdemű elé - 3 szekcióban: lesznek európai antropológiai filmek (sűrű leírás), európai dokumentumfilmek (emberi történetek) és európai diákfilmek (diákmunka). A nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri ezek közül fogja kiválogatni az arra érdemes darabokat.
A szervezők idén is rengeteg színes programot kínálnak: a dokufilmeken kívül lesz doku-kritikusi- és myDEER workshop is, a retrospektív vetítések pedig idén Zolnay Pál filmrendező életművéhez visznek közelebb.
A fesztivál budapesti helyszínei a Vörösmarty Mozi, az Építész Udvar, az Örökmozgó Filmmúzeum, a Cseh Centrum és a DocuArt Kocsiszín.
Jegyek kaphatók egységesen 450 forintért, bérlet pedig 2000 ropogós forintért váltható.
„Nekem csak az lehet a tennivalóm, hogy nyitott szemmel és érzékeny füllel mászkáljak a világban, lekuporodjak a házban, legyen türelmem és szeretetem a sámlira leülni, és szóba állni valakikkel, meghallgatni a gondjait...”
Zolnay Pál
Ostrov - A sziget (1973)
2010.06.14. 10:30 | Szita Kata | Szólj hozzá!
1974-ben Cannes-i Aranypálmás és krakkói Arany Sárkány-díjas rövidfilm a rohanó világról, az intoleranciáról és az iparosításról és az olaj-dugóról - Fjodor Kitruk vázlatfüzetéből. Huszadik-huszonegyedik századi jövőkép, ahogy a Szovjetunióban látták.
De minden nehézség ellenére talán mégis van még némi remény.
Waris, a sivatag virága
2010.06.11. 19:50 | Szita Kata | Szólj hozzá!
Waris Dirie felkapott modell, aki nem kis viszontagságok közepette szökött meg szomáliai otthonából, és költözött a nagy lehetőségeket kecsegtető brit fővárosba. A nomád és primitív szokások elől menekülő lány élete a nagy Nyugaton sem volt mindig csillogó, először cselédkedett, verték, takarítania kellett és dobozban aludt London egyik kétes biztonságú környékén. Ám történt egyszer, hogy az egyik helyi gyorsétteremben felmosás közben felfigyelt rá egy igen nagy nevűnek számító fotográfus, aki addig-addig noszogatta a lányt, hogy egy fénykép-sorozat lett találkozásuk eredménye.
Ekkor indult el az elragadóan szép és különleges Waris modell-karierrje. Kifutóról-kifutóra és fotózásról-fotózásra járt, pózolt a Piccadilly Circus falán, felfelé ívelő karrierje mégis a származása és állampolgársága miatt ütközött súlyos akadályokba.
Amikor határozatlan idejű tartózkodási engedélyt kapott az Egyesült Királyságba, élete és és sikerei elkezdhetek kibontakozni.
Waris Dirie túlélte a szomáliaiak hitrendszeréből adódó infibulációs (körülmetélési) procedúrát, az elfertőződött seb okozta betegséget, a jópár kilóméteres gyaloglást Mogadishuba, a megaláztatásokat és a nincstelen életmódot… Túlélte, és úgy döntött, később megszerzett befolyását arra használja, hogy megmutassa a világnak, milyen komoly következményei lehetnek az afrikai tradícióknak, és, hogy hogyan lehet felemelt fejjel hátrahagyni mindent egy jobb élet reményében.
Waris Dirie megmutatta… Az ENSZ egyik - nők egyenjogúságáért fellépő - nagyköveteként felszólalt a világ előtt. Majd megírta életrajzi könyvét, amiben nyíltan beszél élete meghatározó napjáról, a tragédiákról és a csillogásról.
Sherry Horman pedig megfilmesítette a topmodell történetét. A film drámaisága igaz egy kicsit túl spirázott, és egy jól irányzott dallammal az összes drámai pillanatot némileg giccsessé teszi, mégis azt kell mondanom, a film igazi szívszorító tragédia, és talán nem csak a hölgynézők szívét facsarja meg.
Liya Kebede játéka talán a film legnagyobb előnye. A színészválasztásé pedig az, hogy a színésznő maga is afrikai származású szupermodell, így igazából nem okozott neki komolyabb problémát, hogy átérezze Waris világát. És az sem mellékes - hogy az ajakvastagság-bakitól eltekintve - hasonlít is az igazira.
A film elbeszélésmódja igazából a "jelenre" koncentrál, kisebb magyarázó intermezzókkal, melyek arra hivatottak, hogy kiegészítsék és megmagyarázzák főhősnőnk sorsát, kiemeljék a miérteket és képet adjank a világ fejlettebb felének Afrika ezen részéről.
Reméljük, mind a könyv, mind a film felhívás lesz, és hiába a limonádé megjelenítés, mindenkit gondolkodásra, az arra hivatottakat pedig cselekvésre késztet majd.
Látsd még a film ajánlóját és trailerét.
Rendezte: Sherry Horman
Waris Dirie könyve alapján a forgatókönyvet írta: Smita Bhide
Fényképezte: Ken Kelsch
Szereplők:Liya Kebede, Sally Hawkins, Craig Parkinson
Szánsájn Fesztivál
2010.06.09. 12:48 | Szita Kata | Szólj hozzá!
Holnaptól, azaz június 10-étől érdemes lesz a Cirko felé venni az irányt - hacsak nem árasztotta el a Duna - hiszen egy olyan válogatás érkezik, amitől garantáltan szem nem marad szárazon. Na nem drámákról van szó, hanem igazi vígjátékokról, mégpedig a legjobbak közül.Szánsájn Fesztivál júni 10 és 23 között.
Lesznek hamisítatlan északi komédiák, mint például a Zöld hentesek, a méltán elismert Ádám almái (szívfacsaró, groteszk humor - valahol Skandináviában) és az Aaltra, amit személy szerint mindenkinek nagyon ajánlok, aki művészi, rideg, ámde mesterien vászonra tett feketehumorra vágyik.
Talán az előző blokk, amit szívem szerint ajánlanék, de azért illik megemlíteni néhány olyan amerikai darabot is, mint George Clooney remek szatírája, a Kecskebűvölők, és néhány olyat is, ami semmivel sem több, mint egy tengerentúli limonádé, a Másnaposok (akinek inge, az nézze!).
Lesznek klasszikusok, mint például Tarantino egyik legismertebbje, a Ponyvaregény, és lesz angol humor is, az Egy kis gubancban.
Vegyük, együk, emésszük! Egészségünkre!
Azureus Rising (2010)
2010.06.03. 12:22 | Buzás Dániel | Szólj hozzá!
A San Diego-i Black Sun Entertainment produkciós cég, független film és videó játék gyártóként ez idáig nemigen hallatott magáról, most azonban egyből egy kiemelkedő színvonalú, epikusnak szánt rövidke, ám annál látványosabb és kidolgozottabb történettel rántotta le magáról a leplet. Azureus Rising. A projekt alcíme is erre utal (Egy koncepció bizonyítéka). Azureus egy futurisztikus, metropolis csúnyán megsértett szülötte, aki felcseperedve kíméletlen harcossá válik, és megállíthatatlan bosszúhadjáratra indul. A rövidfilmet ízelítőnek szánták egy majdan elkészülő trilógia felvezetéseként. A rendező David Weinstein.
"Azureus is the story of a young man who after escaping death and enduring a life changing journey - matures into a heroic freedom fighter. Azureus Rising is an epic tale of self discovery, obligation and love against all odds."
A megtekintés 720HD-ben, full screen módban, hangosan ajánlott.
KING CRAB ATTACK (2010)
2010.06.01. 22:05 | Buzás Dániel | 1 komment
Gregoire Sivan KING CRAB ATTACK-je egy teljes, hat és fél perces rövidfilm, egy szenzáció-hajhász trailer köntösébe bujtatva. Az 50'-es évek mostanra (de talán már akkor is) komikusnak tetsző "sci-fi thrillerjeit" (Attack of the 50 ft Woman, Creature of the Black Lagoon és társai) hivatott kiparodizálni. Nem egyszer nézős, buliban, Youtube-on mutogatós, epikus kis bohózat...Csek it.
The Raven (2010)
2010.06.01. 16:54 | Buzás Dániel | Szólj hozzá!
Chris Black egy olyan erő birtokában van, mellyel megdöntheti a disztrópisztikus Los Angeles felett uralkodó zsarnok hatalmat. Miután felfedte kilétét már semmi sem áll üldözői útjába, hogy eltörölhessék a föld színéről. Véres hajsza veszi kezdetét...
Ricardo de Montreuil mini alkotása, a The Raven, igazi unikum. Meggyőző hangulat, színvilág (Da Vinci CO3-al fűszerezve.), igényes kivitelezés, egy csipetnyi CGI, egy csöppnyi rejtély. 6 perc izgalom, egy igazi sci-fi thriller rövidfilmtől, HD-ben. Nem csak most, nem csak itt, de csak nektek.
A szülinapos forrón szereti
2010.06.01. 11:51 | Szita Kata | Szólj hozzá!
A mai napon lenne 84 éves a legendás színész- és énekesnő, a szexszimbólum, Marilyn Monroe, köszöntsük talán legismertebb filmjével, a Van, aki forrón szeretivel.
Marilyn 1926. június 1-jén született Los Angelesben - akkor még Norma Jeane Mortenson névvel. Nehéz gyermekkora után (nevelőszülők, intézeti évek, hadianyaggyári munka stb.) viszont viszonylag hamar a modell-pályára lépett, majd 1948-ban a 20th Century Fox szerződtette kisebb szerepekre. Ekkor már új külsővel és immáron Marilyn Monroe-ként állt a kamera elé. Szinte minden szerepe valamilyen módon a szépsége köré szerveződött, noha ő komolyabb karaktereket is eljátszott volna. Ez a szexbomba imidzs hozta meg neki a hírnevet és azt a közel negyven filmszerepet.
Első komolyabb filmje az 1950-es Mindent Éváról (All about Eve), amiben igaz, csak a háttérben játszott, ami viszont elindította a siker útján, az az Aszfaltdzsungel volt, ugyanabban az évben.
Botrányokkal, pletykák tömkelegével és egy-két Playboy fotózással tűzdelt karrierje a Van, aki forrón szereti című filmben nyújtott alakításában csúcsosodott ki.
Az 1959-es film egy Oscarral, három Golden Globe-bal és egy BAFTA-díjjal büszkélkedhet, ebből az egyik Aranyglóbusz került Monroe-hoz, a legjobb női alakítás komédia-musical kategóriában.
1929-ben járunk, az amerikai szesztilalom és a gazdasági nehézségek idején. Két munkanélküli zenész, Jerry (Jack Lemon) és Joe (Tony Curtis) megelégelve azt, hogy mindenhoz zárt ajtók fogadják és csak a maffia áll velük szóba (ám nem vidám csevejre), jelentkeznek egy női zenekarba, ahova - női ruhába öltözve - be is kerülnek. Csak akkor jönnek rá, hogy nem csupán a karrierjük szempontjából kerültek kimondottan jó helyzetbe, amikor felszállnak az együtessel a Floridába tartó vonatra és megpillantják gyönyörű és szexi kolléganőiket. Az út során megismerik Sugar Kane énekesnőt (Marilyn Monroe) is, akibe mindketten halálosan beleszeretnek. Helyzetük nem túl egyszerű, hiszen az énekesnőt nemigen érdeklik a hölgyek, így Joe más tervet eszel ki: nőként férkőzik Sugar bizalmába, két fellépés között viszont férfiként igyekszik alkalmazni a megszerzett információkat…
Útjuk viszont egyre bonyolultabbá válik: Jerry-be egy igazi férfi, egy milliomos szeret bele, Joe-ba pedig a szálloda egyik alkalmazottja, közben nyakukra jár a maffia is, ruhacsere, menekülés, macska-egér játék…
Egyszerű és kiszámítható sztori jellemzi a filmet, mégis akadnak benne olyan fordulatok, amiket egyébként abszurdnak tartanánk. Azonban itt semmi sem abszurd, 120 perc tiszta szórakozás, hamisíthatatlan amerikai komédia - a jó értelemben véve. És, ha másért nem, már a színészek miatt is érdemes megnézni. Tony Curtis és Jack Lemon olyan remekül kiegészítik egymást - még női ruhában is, hogy azt kell mondanom, még Marilyn elragadó szépségét is lekörözik.
Rendezte: Billy Wilder
Írta: Billy Wilder és I. A. L. Diamond
Fényképezte: Charles Lang
Zene: Adolph Deutsch
Szereplők:Marilyn Monroe, Tony Curtis, Jack Lemmon
Marilyn Monroe válogatott filmográfiája:
1947 A meghökkentő Miss Pilgrim
1948 Kóristalányok
1950 A szerelem bolondja (Love Happy)
1950 Aszfaltdzsungel (The Asphalt Jungle)
1950 Mindent Éváról (All About Eve)
1950 A szerelem bolondja (Love Happy)
1950 Aszfaltdzsungel (The Asphalt Jungle)
1950 Mindent Éváról (All About Eve)
1950 A tűzgolyó (The Fireball)
1951 Csináljuk törvényesen (Let's Make it Legal)
1952 O. Henry meséi (O. Henry's Full House)
1952 Don't Bother to Knock
1952 Gyanús dolog / A trükk (Monkey Business)
1953 Szőkék előnyben (Gentlemen Prefer Blondes)
1953 Hogyan fogjunk milliomost? (How to Marry a Millionaire)
1957 A herceg és a kóristalány (The Prince And The Showgirl)
1959 Van, aki forrón szereti (Some Like It Hot)
Mimikri - Nic Cage, az álcamester
2010.05.31. 16:16 | Julian P. | Szólj hozzá!
Mai mimikri rovatunk főszereplője a mindig divatos Nicolas Cage. Legyen az tarka punk vagy vállig érő kócos, Nic Cage-en nem lehet kifogni, neki minden frizura tökéletesen jól áll... Egyébként van egy olyan teória, miszerint Cage színészi teljesítménye arányos az épp aktuális hajhosszával. Nos, lássuk:
