Woodkid - Iron from WOODKID on Vimeo.

Szívfacsaró rövidfilm egy kislányról, aki megmenekült a Duna partról, évekkel később viszont az csíkoslobogósok világában találta magát...

Salamon András filmje: Tell Your Children

Az a bizonyos 2000 méter - ahogy csak a pályáról látni. Egy öntörvényes ló pályafutásának vége.

Nyitrai Márton filmjének igen hatásos képei.

 

Megindító történet egy német fiú és egy zsidó kislány különleges kapcsolatáról.

 

 Darren Aronofsky Fekete hattyújával (Black Swan) törjük meg a csendet blogunkon, a Rekviem egy álomért, A forrás, illetve A pankrátor rendezőjének legújabb filmje mellett ugyanis nem mehetünk el szó, vagyis inkább pár ajnározó sor nélkül. 

Natalie Portman alakítja Ninát, az anyjával élő New York-i balerinát, aki szinte már a tökéletességig elsajátította művészetének minden csínját-bínját, ám egyvalami még hiányzik belőle: a szenvedély. Márpedig Thomasnak (Vincent Cassel), a balettintézet vizionárius rendezőjének egy olyan főszereplőre van szüksége A hattyúk tava általa újraálmodott változatához, akiben mind a Fehér hattyú kecsessége és ártatlanága, mind csábító Fekete hattyú ösztönös szexualitása ott rejlik.

A halkszavú, szűzies Nina már első, de még második ránézésre is tökéletesen alkalmatlan a Fekete hattyú eltáncolására, mégis ő kapja a szerepet, amelyhez nem egyszerűen csak gátlásait kell majd levetkőznie, de egy teljesen idegen személyiséget is magára kell öltenie. Ezzel kezdetét veszi a skizofrén utazás a tökéletesség felé vezető úton Nina egyre zavarodottabb elméjébe. Elmosódik a határ a valóság és a képzeletbeli között, a Fekete hattyú megszűnik csupán egy szerep, egy jelmez lenni, Ninának a lehető legszorosabb értelemben bele kell bújnia karaktere bőrébe.

Hol a határ a művészi elhivatottság és az őrület között? Van-e határ egyáltalán, vagy minden művésznek meg kell őrülnie kicsit a tökéletesség érdekében? Érdemes feláldozni magunkat hivatásunkért? Ezeket a kérdéseket boncolgatja Aronofsky, amelyek ismerősen csenghetnek, ha már találkoztatok A pankrátor című előző filmjével. A profi birkózó hátába fúródó üvegszilánk helyét átvette a felszakadt, vérző köröm, illetve a kibicsaklott boka, mindez a tökéletes előadás érdekében.

Most jó lenne azzal zárni a cikket, hogy Aronofskynak - Ninával szemben - tudathasadás nélkül sikerült elérnie szakmája csúcsára, viszont ezt nem merném kijelenteni, bár a Fekete hattyúval valószínűleg nagyon közel került ehhez. Mindenesetre abban biztos vagyok, hogy Natalie Portman hamarosan már nem csupán Oscar-jelölt lesz, az ő alakítása ugyanis maga a perfekció, ő maga a Fehér és a Fekete hattyú, játéka egyszerre szenvedélyes és a legapróbb részletekig kidolgozott. Már csak miatta is, a Black Swan kihagyhatatlan és maradandó moziélmény lesz mindenkinek.

Mielőtt bárki a homlokát ráncolná a cím láttán, leszögezném: jelen esetben nem csupán az esélyegyenlőség és az integráció/szegregáció kapcsán illetve az erre irányuló törekvések előremozdítása érdekében rendezik meg a cigánysággal és a roma kulturával foglalkozó tematikus fesztivált.

Noha a fent említett célkitűzések elérése miatt bizony lesznek szociológiai témájú figyelemfelkeltő darabok, melyek a mai napon az oktatás-, holnap pedig a szegénység témája köré rendeződnek, december 10-ig még bővelkedhetünk az olyan közönségkedvencekben is, mint Guy Richie Blöffje vagy Dargay Attila Szaffija.

A program összeállításakor a szervezők arra törekedtek, hogy ne csupán bemutassák a magyar és az egyetemes cigány kultúra értékeit, hanem a kiválasztott filmekkel hangsúlyozzák is a különböző származású emberek közötti azonosságot.

Helyszín: VIII. kerületi Kesztyűgyár Közösségi Ház (Budapest VIII. ker., Mátyás tér 15.), Napház (volt Nap mozi - Budapest VIII. ker., Népszínház u. 31.), Örökmozgó Filmmúzeum (Budapest VII. ker., Erzsébet krt. 39.)

Tegnap nyolcvannégy éves korában tüdőgyulladásban halt meg a nagy kanadai komikus, Leslie Nielsen. Szolgált a kanadai légierőnél, volt DJ, szerepelt drámai sorozatokban, narrált töb reklámot, mégis a legtöbben a komédiákból, az 1980-as Airplane, az 1988-91-94-es Csupasz pisztoly-trilógia és az 1995-ös Drakula halott és élvezi kapcsán ismerhetik. Pályafutása alatt összesen mintegy 200 filmben szerepelt. A többszörös Emmy és Gemini Gemini díjas színésztől egy saját idézetével búcsúzzunk:

"Doing nothing is very hard to do... You never know when you're finished."

Immáron nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Budapest-Bécs távolságot áthidaló animációs filmmustra. A vasárnapig tartó fesztiválon a két város négy mozija összesen mintegy 100 filmet tűzött műsorára. A hagyományokhoz híven európai rövidfilmek mérkőznek meg a legjobb animációs rövidfilmért járó díjért, a Cartoon d’Or-ért, a magyar-kanadai-horvát zsűri valamint a nézők kegyeiért.

Ízelítő a vetített filmekből:

Az Aranyrajzfilm-jelölt párpercesről, François Alaux, Hervé de Crécy & Ludovic Houplain Logorama-járól más a For Whom The Film Rolls-on is szóltunk már. A többszörös díjnyertes animációban láthatunk autós üldözést és túszejtést is - mindezt egy nagykereskedelmi álomvilág díszletei között. 

Itt lesz a Titanicon már bemutatkozott svéd utópia, a Metropia, mely egy szürreális jövőképet vetít elénk, mindezt komor és már-már hátborzongató képivilággal megspékelve.

Aki egy kis varázslatra vágyik, nézze meg az Illuzionistát, melynek hőse a képzelet és valóság határán táncol, hogy még szebbé tegye környezete életét.

A többi vetített filmről, az előadások időpontjairól és az egyéb kísérő programokról bővebb info a fesztivál honlapján.

Egyszer mindenki életében eljön a magas, sötét idegen, aki aztán jól összekuszál mindent, majd angolosan távozik…

Egyszer mindenki találkozik vele, az viszont már egyénfüggő, kiben mekkora nyomot hagy. Örökké a rabja marad vagy ez csak múló állapot…?

Woody Allen legújabb mozijában, a hosszú című You will meet a tall dark stranger-ben a maga woodyallenes stílusában ebből az aspektusból vizsgálja sztereotíp figuráinak sorsát: az elhagyott asszonyt, Helena-t, az új babérokra törő, kissé öregecske, de annál magabiztosabb exférjét, Alfie-t, lányukat, a ragyogását vesztett Sally-t, Sally új ihletet kereső férjét, Royt az ő életüket kipingálni törekvő mellékkarakterek kereszttüzében.

A rendező széke a karakterek hálóján kívül rekedt - így a néző is némileg kiszorul a sztoriból: nem vagyunk képesek azonosulni a szereplőkkel és nem fogjuk magunkénak érezni a történetdarabkákat sem. Emiatt igencsak objektíven szemlélhetjük az eseményeket, a film jellemleírása pedig némi túlzással egy szociológiai lexikonba is beleillene - talán jobban is, mint egy játékfilmbe…

A fényképezés és a film látványvilága semmi akciót, semmi kalandot nem érzékeltet, ellenben igazán dokumentarista jellegű: az arcközelik és a lassú fahrtok, a jelenetek közötti éles vágások mind csupán a puszta valóságot hivatottak közvetíteni. Mondjuk az sem mellékes, hogy a jólsikerült és szépen megkomponált képekért az Oscar díjas Zsigmond Vilmos a felelős.

A karakterek jól körülhatárolt tulajdonságait és a velük történő kiszámítható eseményeket a szerelmes számok iróniája tarkítja, melyek szövegükben és dallamokban is tökéletesen támasztják alá ezt a minden ízében vasárnap délutáni limonádé sztorit:

Helena, miután Alfie elhagyta egy nálánál sokkal-sokkal fiatalabb, butácska színésznőért, lelke megnyugtatása végett egy Cristal nevű kuruzsló sorsmondó - francia kártyából kiolvasott - iránymutatásai szerint kezd élni, mit sem segítve ezzel Sally épp széthullóban levő házaséletén.

Sally és Roy már annyira egymás útjában vannak, hogy ki-ki egy-egy másik választott irányába kezd kacsintgatni. Sally főnöke felé, akinek Antonio Banderas indiai-féle akcentusa hihetetlen bájt kölcsönöz már csak azért is, mert végre egyszer kikeveredhetett a már megszokott latin szerető-szerepből - ugyanakkor mind ez a szerep, mind a játékacsupán egy nagy báj és semmi több.

Roy választottja a legújabb - szerinte az igazi áttörést jelentő - regényéhez új inspirációként elé táruló Dia - a szemközti ablak mögött elterülő lakás szépséges lakója, Helena pedig egy, az okkult tudományok iránt érdeklődő özvegyemberben találja meg az új lehetőséget.

Habár nem sok a váratlan fordulat, a film vége mégis tartalmaz némi meghökkentést, kicsi-pici csavarocskákat, amin jót nevetünk vagy csak mosolygunk… Talán az is elég...

Ez a mozi jobb, mint a bevásárlás vagy a házimunka, de nem jobb Woody Allen többi, jól (vagy jobban) megkomponált darabjánál - ki tudja, talán hiányzik a vászonról a már megszokott figura, amit mostanság sajnos egyre többször kényszerültünk nélkülözni. Hiába, Woody Allen-karakter nélkül már Woody Allen sem Woody Allen. Woody Allen nélkül márpedig nem fogunk matiné előadásokra járni…

December 16-ától a mozikban!

 

Írta és rendezte: Woody Allen
Fényképezte: Zsigmond Vilmos
Zene: Stefan Karrer
Szereplők: Gemma Jones, Anthony Hopkins, Naomi Watts, Josh Brolin