Tíz évvel ezelőtt az emberek nagyrészt a munkahelyi, iskolai kapcsolataik révén alakították ki társadalmi státuszukat, ezeket felhasználva építették ki az életükhöz nélkülözhetetlen szociális hálójukat. De mi van akkor, ha az ember ezek közül önkényesen képes kiszűrni a számára hasznos egyéneket, ignorálni a valami miatt nem megfelelő elemeket vagy épp újakat építeni bele a hálóba.

Mark Zukerberg néhány további ötletgazda mellett ezt a gondolatot teljesítette ki - és testesítette meg a The Facebook nevű alkalmazásával. Ezt a mondhatni zseniális találmányt mára több millióan használják a világ több mint 200 országában, nem kis fizetést hozva a huszonéves Mark konyhájára.

Ezek a tények nyilvánvalóak, és ismeretesek. Az ok, ami miatt a Social Network film végül is komoly babérokra tört az az, hogy ki ne szeretné megismerni egy fiatal sikertörténetét. Számtalan tévécsatorna bombáz az elképesztőbbnél elépesztőbb sztorikkal, ezzel álmokba vagy épp csak hiú ábrándokba kergetve az erre fogékony nézőközönséget.

A Social Network valóban nem sokkal több egy emtívís sztármesénél, a Facebook mérhetetlen popularitása teszi csupán népeszűvé. Története nem hordoz sem különlegességet, sem különösebb izgalmat - miután mindannyian tudjuk a végkifejletet, nem is nagyon kell találgatnunk menet közben, nem kell gondolkodni sem, csak bambulhatunk a vászonra - várva, hogy mikor kaphatunk egy újabb adat-szeletkét, amire tágra nyílt szemekkel, bambán rácsodálkozhatunk.

Miután barátnője átadta neki az utilaput, Mark valamelyest az egész nőtársadalmat megleckéztetve a maga kocka módján próbált elégtételt venni. A Harvard egyetem Face Book adatbázisából instant poént kreált: a lányok fényképeit kettesével feltöltve a Facemash nevű oldalra, az egyetemisták szavazhattak, az adott két leányzó közül melyik hasonlít jobban egy megadott háziállatra. (Ez kicsit azért viccesebb, mint a Farmville, de azért annyira talán mégsem az…) Mivel egy éjszaka alatt összesen huszonkétezer felhasználóhoz jutott el ez az alkalmazás Mark felkeltette mind tanárai, mind diáktársai figyelmét… Előbbiek hat hónap büntivel, utóbbiak egy felkéréssel dícsérték megmozdulását: dolgozzon velük egy új, kapcsolati hálót webes formába öntő program megalkotásában.

Mark hazaszaladt, és saját ötleteivel megspékelve nekilátott ennek kiépítésének, épp csak "kollégáinak" felejtett el szólni arról, hogy ő inkább most saját utakon járna. A Myspace és a Friendster rendszerét alapul véve végül lépésről-lépésre összehozta a The Facebookot, ami eleinte csak a Harvardos diákok számára volt elérhető. Látva a gyors sikert, Mark és társai elterjeszkedtek egészen a Yale-ig, a Columbia-ig és a Stanfordig (minden bizonnyal nem azzal a hátsó szándékkal, hogy a Palo altoi egyetemen keresztül eljussanak a hőn áhított kockaparadicsomba, a Szilikonvölgybe). Ezek után Európa felé vették az irányt, Cambridge és Oxford is kapcsolódott a zseniális hálózathoz.

Voltak segítők, voltak eltaposott segítők, voltak gátolók, volt pereskedés és a pénztől megrészegült jó- és rosszakarók. De mindösszesen ennyi volt a Facebook története. ("És tudod, mit?! Hagyd el a The-t! Legyen csak Facebook.")

Természetesen, mint semmilyen vállalkozás ez sem indult egyszerűen: irigység és intrika szegélyezte útját, de azért mégsem volt annyira csavaros, hogy egy kétórás filmet szenteljünk neki. Műfaját tekintve a Social Network amerikai film - jó sok pénzből, tökéletes technikával valamint tankönyvből kiolvasott képi és történeti eszközökkel, helyenként a műfajnak megfelelő, de a szemnek egyáltalán nem kellemes hosszú beállításokkal. Talán az alkalmazás önmagában érdekesebb, mint a semmi újdonsággal nem szolgáló mozi - és azokat is sajnos el kell keserítenem, akik ebből merítenének ötletet, hogy egyszer róluk jelenjenek meg hasonló mesék. Az aktualitás iskolapéldájának lehettünk szemtanúi, amely a dévédé-kiadást már talán már meg sem éri.

Ki tudja, lehet, hamaraosan jön egy új social network, egy új filmmel, ami majd felülírja ezt, aztán még egy és még egy, míg végül megcsömörlünk bennük és már nem akarunk többet róluk filmet forgatni…
 

Rendezte: David Fincher
Írta: Aaron Sorkin
Fényképezte: Robert Elswit
Szereplők: Jesse Eisenberg, Andrew Garfield, Justin Timberlake

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy olajtársaság. Logója zöldben tündökölt, neve ennyi volt csupán: BP.

Sok vaj volt már a füle mögött, miről sokan mit sem sejtettek, amíg nem BP hatalmas galibát okozott a Mexikói-öbölnek nevezett tiszta vízű oázisban. Halak, madarak, emberek vesztették el életüket, élő- illetve munkahelyüket…

…Sokan a pénzüket, megélhetésüket, még néhányan szabad mozgásterüket.

Hogy hogyan történhetett mindez? Sajnos erre még nem derült fény, ám két lelkes amerikai riporter, nevezetesen Marcela Gaviria és Martin Smith útnak indult, hogy képeket és riportokat rögzítsen, amiket aztán archív felvételekkel megtűzdelve dokumentumfilmként tálaljon a PBS csatorna kedd esti Frontline című műsorának keretei között The Spill, vagyis a Szivárgás címmel.

Az amerikaiak egyenesen történelmük legnagyob ökológiai katasztrófájának kiáltották ki a 2010 április 20-adikai olajfúrótorony-robbanást, melynek következtében 11 munkás vesztette életét. A személyi veszteségeken túl a mélytengeri vezetékek sérülése a térség ökoszisztémájában és a környező települések halászati iparában is komoly károkat okozott.

A világ egy emberként figyelte a híradásokat, felválta szidalmazott és sajnálkozott, de tehette volna ezt már korábban is. A teljesség igénye nélkül felsorakoztattak nekünk pár nem túl kellemes, az Amerikai Egyesült Államok területén megesett esetet, amik ugyan kisebb hírveréssel, de annál több borzalmas adattal forrottak össze.

A British Petroleum 2004 óta van jelen a közép-amerikai térségben, 2009-ben pedig már a Mexikói-öböl olajkészletének vezető kitermelője volt. De lapozzunk csak bele a BP amerikai naplójába! Már az egyik első torony, a Thunderhorst sem állt sokáig stabil lábakon: egy nagyobb vihar következtében 2005 júliusában egyszerűen összerogyott.

Azonban ez csak egy aprócska hiba a 22 közül, amelyeket a BP harrmincéves működése során elkövetett.

Ugorjunk néhány mérföldet nyugatra egészen 2005 március 25-éig Texas Citybe. A tizenöt emberéletet követelő robbanást máig a BP egyik legnagyobb baklövéseként tartják számon. Az 1934-ben épült olajfinomító történetében igen gyakran keletkeztek apróbb tüzek, az 1991-ben esedékes generált valahogy mégis háttérbe szorította az az erős költség-lefaragás, ami a nyolcvanas évektől kezdve jellemezte a BP üzletpolitikáját. Ennek az üzlepolitikának viszont meglehetősen ellentmond az a nagyösszegű kártérítés (több mint egy milliárd dollárról van szó), amit az elhunyt dolgozók hozzátartozóinak fizettek az ügy elsimításának érdekében.

Ugorjunk most egy nagyobbat, fel északra, egészen Alaszkáig és még 3 évet. 2002-ben ugyanis egy másik olajkitermeléssel foglalkozó üzemet sodort veszélybe az eszeveszett spórolás. A vezetékek elhanyagolása és az esedékes ellenőrzések hiánya és a nem megfelelő szigetelés okán itt mintegy nyolcszáz liter olaj ömlött ki az Északi lejtőre.

A brit olajcég dollármilliókat spórolt az ellenőrzések és karbantartások elhagyásával. De a sorozatos balesetek, az elpazarolt olaj és a személyi veszteségek is csak az egymásra mutogatást eredményezték. A Spill ezek miatt már egyáltalán nem ad több esélyt a BP-nek a bizonyításra…

Több amerikai médim is elismerően nyilatkozott a filmről, többen - közöttük a New York Times Art rovata - üdvözölte objektivitását és azt a tényt, hogy sikerült minden részrehajlás nélkül összeállítani ez a körülbelül egy órás tényfeltárást. Európai (vagy magyar?) szemmel azonban ezzel vitába szállnék. A film bíráló hangneme ellenére ugyan élvezhető (és feldolgozható) mennyiségű adatot hordoz, bár aki a Best of BP helyett a Mexikói öbölre koncentrálna, az csalódni fog. Habár ezek az események és a róluk készült felvételek magukért beszélnek, mégis a vágás hatásvadász drámaisága uralja a filmet, de ez ugyancsak kultúra kérdése.

A más értékrendszer szerinti vizsgálat ellenére mégis rendkívül hasznos és dícséretes, hogy végre valaki tömören és (megint csak európai szemmel) röviden összefoglalta a tényeket, amelyek bizonyos aspektusból a 2010 tavaszi katasztrófa okaiként értelmezhetőek.

A Spil és az interjúk bővített változatban a PBS csatorna honlapján továbbra is megtekinthetőek. (PS: Területi korlátozások előfordulhatnak!)

"You talkin' to me? You talkin' to me? Who the fuck do you think you're talkin' to? You talkin' to me? But I'm the only one here!" (Taxi Driver, 1976)

Honnan ered a hip-hop? Természetesen Amerikából - állítaná a műfaj minden szakértője... A Lopott ritmus c. film ezt a "tévhitet" kívánja megcáfolni, rávilágítva minden ténymorzsára, ami a hip-hop, vagyis a hipi-hopi eredetét alátámasztja. Az eredeti székely tánc gyökerei Föves (véletlenül sem "Füves") település népszokásaihoz kapcsolódik, pontosabban az éves kenderégetés ünnepére, amikor is az egész falu gyorsan extázisba esett és az illatozó kender-máglya körül és a fent említett táncot járta. A tánc egyik Egyesült Államok beli előadásán aztán véletlenül két színes bőrű takarító is részt vett, megtetszett nekik és hipp-hopp, így lett a hip-hop.

Szecsanov Martin többek között a marosvásárhelyi rövidfilm-parádén, az Alter-Native-on is díjazott kísérleti kisjátékfilmje már az első nézésre belopja magát a néző szívébe. Nem a kendermagosoknak és nem is az amerikai rappereknek készült. Nem komoly és nincs a sorok között megbújó üzenet. A rendező, Szecsanov és az író, Zánkay Piros bevallása szerint a filmet csak az egyszerű szórakoztatásért készítették.

Mi mindenesetre nagyon jól szrakoztunk!

 Kísérleti roadmovie kísértetekkel - talán így lehetne a legjobban meghatározni filmajánlónk következő tárgyát, a spanyol Finisterrae-t. A sztori a következő: két szellem megunta a pokol tornácán való egyensúlyozást, így elindulnak a túlvilági Szent Jakab-úton, hogy megkeressék a világ végét, avagy a Finisterrae-t, ahonnan eljuthatnak a halandók földjére.

Egyelőre nem tudom hova tenni a filmet, de az előzetes hangulata valahogy nagyon megfogott. A zárókép pedig zseniális. J

 A változatosság kedvéért egy kis komolyság következik, dokumentumfilmet ajánlunk, ráadásul nem is könnyed témájút. Az iraki háborúval foglalkozó No End In Sight c. Oscar-díjra jelölt doksi rendezője, Charles Ferguson Inside Job c. legújabb filmje 20 ezer milliárd dollárba került - nagyjából ugyanis ennyi pénzt húztunk le a klotyón az utóbbi évek gazdasági válsága során, amelynek okait a film megkísérli felgöngyölíteni. Ferguson annyiban közelíti meg új szemszögből a krízist, hogy nem csak a döntéshozókat szólaltatja meg, de a Wall Street-i bankárok szennyestartójába is vet egy mély pillantást. Amit talál: kurvák, drog, pofátlan fizetések és elszállt luxus. Már csak emiatt is kötelező lesz mindenkinek, aki jobban meg szeretné érteni, mitől és kiktől állt feje tetejére a világ az elmúlt években.
 

Kitárta kapuit Dargay Attila, rajzfilmrendező és grafikus kiállítása Miskolcon, a CineFest programsorozatnak keretében - az új animáció-generáció kiemelkedő képviselője, M. Tóth Géza megnyitójával. Szeptember 18-ig a Városi Művészeti Múzeumban kicsik és nagyok egyaránt bekukkanthatnak a rajzfilmes világ kulisszái mögé, megismerhetik Vukkot, Szaffit és még sok más magyar klasszikus figurát - egészen közelről.

Nyitva minden nap 11-től 18 óráig.

Helyszín: Miskolci Galéria, Petró ház; Hunyadi utca 12.

Adott nekünk egy szuperszexi szuperügynök, nevezetesen Evelyn Salt, a CIA hű alkalmazottja. Egy szupervumen, aki kemény, mint a beton és törhetetlen, mint Batman csontozata. De hogy ne legyen olyan egyszerű, behoznak egy orosz bűnözőt neki vallatásra. Egy s más érdekes orosz kémmese után a martalóc vodkavedelő egy amerikában ügynökként dolgozó orosz spiont nevez meg: Evelyn Salt. Gyors meglepődést követően ám a CIA emberei sem restek, felelősségre vonják szupervumenünket, akinek így nincs más választása, mint a menekülés. Bugyiaggatás, tisztítószerekből fegyvergyártás, futás, ugrás, futás, mászás, futás szőkén, futás feketén, futás, futás, futás…

Saltnak, mint alvóügynöknek élete feladata, hogy végezzen az orosz elnökkel, aki a közeljövőben meg is látogatja a hárombetűs országot – egyenesen vesztébe rohanva. Vagy nem? Evelyn Salt ügynök teszi, ami a dolga, majd továbbáll, megérkezik igazi társai, az orosz csapat főhadiszállására, ahol végre békében térhet nyugovóra. Vagy nem? Onnan egy régi barátja, úgynevezett Sebhelyesarcú Harry Potter szolgálatába áll, ahol tökéletesen álcázva, férfiként tevékenykedik tovább. Vagy nem?

Ilyen és ehhez hasonló triplacsvarok jellemzik az egész sztorit, amik nélkül az valószínüleg a limonádénál is hígabb lenne. Angelina Jolie szép meg minden, és biztos akadnak olyanok is, akiknek csöpög a nyála, ha egy hozzá hasonló vad bombázó kamionról kamionra ugrál, viszont ez igencsak kevéske a boldogsághoz. És bár a film messze nem (hangsúlyozom, messze nem) unalmas, kerek száz perce alatt sokminden történik; és hál’ Istennek az olyan dolgok is gyakoriak, amik szánt szándékkal az egyre lájtosodó történetbe egy kis életet visznek. Mindezekkel együtt a Salt ügynök mégis meglehetősen sablonos és annyira amerikai, amilyennek egy pénzvadász akciófilmnek lennie kell – sajnos a komolykodós fajtából.

Nézzük meg egyszer, nem fogjuk sajnálni a rászánt időt, de azt hiszem többször azért annyira nem kell.

És hamár sablonosságba ágyazott kuszaság, a végére egy kedves kis közhellyel élnék: itt senki sem az, akinek látszik. Vagy mégis?

Rendezte: Phillip Noyce
Írta: Kurt Wimmel
Fényképezte: Robert Elswit
Szereplők: Angelina Jolie, Liev Schreiber, Chiwetel Ejiofor