Akira Kurosawa (1910-1998) minden bizonnyal Japán egyik legismertebb filmrendezője volt. Nevét hallva minden, magára valamit adó filmbubus bólogatva hümmög. Jómagam is már régóra ismerem a nevét, mely legtöbbször az Álmok társaságában jutott a fülembe. Azonban aki kitűnő művészetét e remekkel találja általánosítani, messze kerül a valóságtól. Ugyanis unikummal van dolgunk. Szerencséjére, vagy talán éppen szerencsétlenségére a mester egy, olyan drasztikusan változó korba született, melyben a harcias monarchiából, békés gazdasági nagyhatalommá fejlődött országa. Talán ez a nyitja, hogy filmjei többsége a feudális Japán életével foglalkozik, miközben a nyugati kultúráért rajongó mester európai elemeket is felhasznált történeteihez. Nem egyszer merített ihletet Shakespeare műveiből (Ran – Lear király, Véres trón - Macbeth). Filmjei nagy része azonban nem jutott el az európai main stream filmvilágba. Az Álmokon kívül talán néhányan mégis ismerik a Hét szamuráj (Shichinin no samurai) „easternt”, melyből Hollywoodban elkészült a Hét mesterlövész, western változat s melyből a Star Wars univerzum alapjait is származtatják, vagy az Oscar-díjas Derszu Uzala-t. De térjünk vissza az egyik utolsó művére, az Álmokra.

A film 1990-ben került bemutatásra Japánban Yume (夢), vagyis Álom, Álmok címmel, nyolc évvel halála előtt. A minden ízében szimbolista mű számadás. Egyfajta összegzése életének, munkásságának. Nyolc álmot látunk. Nyolc szabadon szerkesztett, önmagában is megálló motívumot. Cím nélkül, mindig csupán "Egy másik álom..." következik, utat engedve képzeletünknek (A Japánon kívüli terjesztés során kapta csak meg az epizódcímeket: Sunshine Through The Rain, The Peach Orchard, The Blizzard, The Tunnel, Crows, Mount Fuji in Red, The Weeping Demon, Village of the Watermills.). A történetek a „legenda” szerint, mind Kurosawa élete során látott álmait mesélik el. Nem vagyok egy onirológus :D, de a „főszereplő” alak fejlődését és a témaválasztást tekintve lehet benne ráció. Ugyan a tematika szerint szabadon szerkesztettnek tűnik, mégis találhatunk benne rendszert. Egy olyan ember lélekfejlődését és bölcsessége megszerzésének útját meséli el, akinek az élet álom. Tehát az álmok, mondhatni kronológiai sorrendben következnek egymás után. A naiv gyermek félelmeitől eljutunk a bölcs, megnyugvó öregember látomásáig. A film alapütemét a halk, lassan kopogó eső már az első pár percben felvezeti.

Az első két epizód a mester gyermekkorának tradicionális Japánjába repít. Először a gyermeki kíváncsiságról és a tettei következményeivel először szembenézni kényszerülő gyermekről elevenedik meg egy látomás. Mindezt káprázatos kosztümökkel, a keleti szimbólumrendszer varázsával bemutatva.
A másodikban főszereplő karakter ugyanaz a gyermek, de más ember. Ebben a gyermeki ártatlanság és az eredendő jóság mutatkozik meg. A barackfák ligete, a természet tánca, melyet a felnőttek világa megcsonkított, utoljára mutatkozik meg a felnövő gyermek előtt.
Ahogy az álmokban haladunk, egyre sötétebbek, komolyabbak, lesznek. Mindig a fejlődő emberi lélek aktuális problémáit jelenítik meg. Ezek a problémák nem szubjektívek. Az egyén lelkének korszakos kihívásait mutatják be. A megoldást pedig mindig az sugallja, hogy van következő álom, tehát tovább jutottunk.
A harmadikban hegymászók próbálnak a sodró és kilátástalan hóesésben a menedéket jelentő táborba érni. Négyen, összekötve küzdenek. S közülük csupán egy képviseli a reményt (sárga ruhában), aki hajtja a három másikat, hogy a halál utol ne érje őket. A halál angyalának fojtó öleléséből, kijutva végül a remény elnyeri jutalmát. S a konklúzió, -ahogy Gotham örökbecsű fehér lovagja, Harvy Dent mondaná: Mindig hajnal előtt a legsötétebb az éjszaka.
Negyedikként az érett férfi rémálma következik, akit a világháború borzalmai kísértenek. Az éjszaka, az alagút és a sötétben feltűnő szörnyű emlékek, tökéletesen adják át az útkereső ember rémalakokkal teli álmának hangulatát. A vörös fény, a vándort mélázásából kizökkentő Cerberus ugatása pedig hatásosan nyitja és zárja a jelenetet.
Ötödször, végre egy világosabb álom következik, melyben Van Gogh képeibe s rajtuk keresztül a piktorguru világába repülhetünk. Érdekesség, hogy a festőt Kurosawa barátja Martin Scorsese alakítja. Igaz teljesen elmaszkírozva. A főkaraktert ebben is, mint az előző kettőben ugyanaz a személy játssza. Ettől olyanná válik a történet, mintha egy lélek életről életre vándorolna és fejlődne, az emberiség sorsát megtapasztalva.

A hatodik színben Kurosawa korának legnagyobb félelme elevenedik meg, az atomkatasztrófa (Nagasaki, Hirosima, Csernobil), melyet itt a természet indít be. A pokolban járunk. Érdekesség, hogy a képek úgy jelennek meg mintha egy színpad mögé vetítenék őket, amin a főszereplők mozognak. Engem leginkább Madách Ember tragédiájára emlékeztet a felépítése. Ez esetben az „álmodó” mintha időutazóként csöppenne bele a történetbe, semmit nem ért mégis végigszenvedi a tragédiát, mert az ő álma. Már nincs megoldás, pusztul férfi, nő, gyermek, öreg.
A hetedik utazás mintha a folytatása lenne a pokolnak. Az „időutazó” vagy lélekvándor, mint kívülálló látja meg, hogyan vált ember embernek farkasává, miután megsemmisült civilizációnk. Pont, mint Cormac McCarthy megfilmesített regényében, Az Útban. Minden kihalt, poros szürke, rothadó. A túlélők egymást falják fel. Nem éppen méltó vége az emberiségnek. Vagy talán éppen méltó vége.
S végül az utolsó, s egyben legszebb kép a Vízimalmok faluja. A feloldozás, nirvána ahova a lélek hosszú útja után érkezik, s végre hallja élete értelmét, levonja a végső konklúziót, s megnyugszik. Utolsó képként az életet a megfelelő szimbólummal egy boldog temetési menettel zárja. Miután kiálltunk minden próbát, megéltük az életet, már boldog a megnyugvás.

The past, present, and future.
The thoughts and images of one man...for all men.
One man's dreams...for every dreamer.

Szép álmokat!

Megosztás

Soroljam?

Sylvester Stallone
Arnold Schwarzenegger
Bruce Willis
Mickey Rourke
Jason Statham
Dolph Lundgren
Eric Roberts
Jet Li
Danny Trejo

A történet mindegy. Itt bizony rendrakás lesz.

Megosztás

Áprilisi tréfa gyanánt tekintsétek meg (a már ugyan rojtosra játszott de még mindíg vérpezsdítő) a filmtörténet legjobb akciójelenetét, Kirk kapitány és a Gorn a Gumigyík izzadságtól sem mentes harcát. 

Majd pedig a Resident Evil: Afterlife-hoz közzétett első teaser képeket, mely sajnos nem tréfa. Hamarosan mozgóképek...yeahboy!

Mindenki kedvenc akciósztárja, Arnold Schwarzenegger manapság legfeljebb a demokrata politikusok hátsó felét rugdossa Kalifornia kormányzójaként. Hol vannak már azok a régi szép idők, mikor a Governator egy jól irányzott egysorossal tett pontot az épp aktuális ellensége haláltusájára. Most ezekből az örökbecsű bölcsességekből, illetve Arnie további felejthetetlen egysorosaiból tekinthettek meg egy nagyszerű válogatást:

Megosztás

Tim Burton egyik korai, 1982-es stop-motion technikával készült rövidfilmje igen figyelemreméltó látvánnyal dolgozik, amiben egyértelműen felfedezhető a rendező-tervező és költő Burton igen sajátságos szemléletmódja.

A Vincent Price hangján megszólaló vers (ami itt olvasható eredeti nyelven), a sötéttel domináló, ámde fény-kontrasztot teremtő, és az árnyakkal játszó képi világgal hátborzongató harmóniát teremt.

Vincent magányos, és ami a legrosszabb, átlagos fiú, habár átlagosságát inkább Vicent Price karizmájára cserélné, kutyáját zombikutyává változtatná, szerelmét pedig Edgar Allen Poe szavain át álmodja meg. De ebben a világban az álmokat a valóság uralja…

„S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,

Fel nem röppen, - soha már!”

Megosztás

Újabb Kick-ass karakterposterekkel bombáznak. Az április 16-ai USA premierre ha még nem tüzelték volna fel eléggé a népet (engem annyira nem), akkor itt jönnek az új darabok...

Megosztás

Múlt szombaton a világ egy órára összefogott bolygónk megmentéséért. A városvezetők elrendelték az épületek díszkivilágításának lekapcsolását, és emberek (remélhetőleg) milliói áramtalanították lakásukat. Tudjuk, hogy ez nem elég, de talán idővel  mindenki rádöbben mekkora rombolást végzünk.

A Földgolyó megmentésének érdekében már nem egy és nem kettő filmes nyúlt a kamerájához. Láttuk dokumentumfilmek egész garmadáját, játékfilmeket és íme itt a Humans!, egy igazán rövid, de annál velősebb animációs rövidfilm annak érdekében, hogy minél többen kinyissák szemüket és fülüket és egy kicsit odafigyeljenek a körülöttünk levő világra. És az sem mindegy, hogy 2006-ban az AniBOOM animációs-filmműhely egyik díjazott alkotásáról van szó.

Megosztás

Március 29-étől április 4-éig is lesz mit csinálni, és lesz is mit nézni Budapesten. Rögtön a hét első napján egy igazán figyelemre méltó vetítésre hívnám fel a figyelmet. A 41. Magyar Filmszemle kiemelkedő filmjeit bemutató Odeon Kortárs Magyar Filmklubjának szervezői ezúttal a Szemle fődíjas Bibliothéque Pascalt tűzték műsorra, és ha a film után nem vesszük rögtön a kabátunkat még jópár kulisszatitkot is megtudhatunk Hajdu Szabolcs rendezőtől, Nagy András operatőrtől és Török-Ilyés Orsolya színésznőtől. Kezdés este 8-kor, belépő: 800 Ft, cím: XIII. Hollán Ernő utca 7.

Ha már láttuk a Bibliothhéqu Pascalt (csak akkor, hiszen mindenki számára kötelező darab!!!), és érdeklődünk a japán filmművészetért, akkor hétfőn és szerdán is beugorhatunk az Örökmozgóba Filmmúzeumba (VII. Erzsébet krt. 39.). Fél 7-kor hétfőn a Le fogjuk győzni című Izutsu Kazuyuki filmet, szerdán pedig Toyoda Toshiaki filmjét, a Függőkertet vetítik. A belépés ingyenes.

A filmnézés kedden folytatódik a Körúton: az Örökmozgó a talán legismertebb magyar filmművészeti műhely, a Balázs Béla Stúdió filmjeiből válogat. Március 30-án fél 7-től Varga Zoltán mesél nekünk a Mézga család kalandjait, a Gusztáv-sorozatot és többek között a Szaffi és a Macskafogó forgatókönyvét jegyző Nepp József pályájáról és filmjeiről. Az 1963 rövidfilm, a Mese a bogárról után a méltán elismert és igen szórakoztató Grimm mese, a Hófehérke és a hét törpe komikus újragondolásából keletkezett Hófehért mutatják be. Belépő: 600 Ft (diákjegy: 450).

Szintén kedden kezdődik a Helyzetek és Gyakorlatok pályázatra beérkezett filmek vetítése a Toldi és a Művész mozikban. A Csütörtökig tíz, a Filmklikk oldal pályázatára beküldött pályamű kerül vetítésre a tolerancia és a kultúrák együttélésének jegyében. Bővebb info a vetítésekről a Toldi és a Művész honlapján.

Aki inkább a filmtörténet remekibe mélyedne bele, az még két alkalommal vehet részt a hetedik művészet legrangosabb listájából, a Brüsszeli 12 filmjeiből összeállított vetítéssorozat eseményein.

Az 1958-as brüsszeli világkiállítás apropójából a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége és a Filmtörténészek Nemzetközi szövetsége választotta ki a szakma 27 legelismertebb filmtörténész szakemberét, akik az általuk legjobbnak tartott 30 film szavazatainak rangsorolása során választották ki a 12, erre érdemes filmet.

Március 1-jén este 8 órakor a Murnau-rajongókat várják a Tabánba (I. ker. Krisztina krt. 87-89). F. W. Murnau sok máig híres filmet készített (Nosferatu, Virradat), de csak egyikük került be a toptizenkettőbe: Az utolsó ember.

Maradjunk a Krisztina körúton pénteken is! Buli előtt (vagy helyett) a szervezők a Cherchez la femme! – Keresd a nőt! előadásaira invitálják a női filmek és a női filmesek iránt érdeklődőket. Március 2-án 8 órai kezdettel Sipos József Eszter hagyatéka című 2008-as filmje lesz látható a Tabánban. A Márai Sándor írásából készült film a címszereplő, ötvenes éveiben járó Eszter (Nagy-Kálózy Eszter) hányattatásait, érzelmeinek alakulását és emberi kapcsolatait vizsgálja.

Jó nézelődést, jó szórakozást!

Megosztás

Néhány új plakáttal bővült a poster választék. Lessétek meg skacok. Köztük Ed Wood és egyben a világ valaha készült legrosszabbnak titulált (imdb) filmjének (Plan Nine from outer space) plakátjával. Valamint Spielberg első remekének a Duel-nek is megtalálhatjátok a poszterét. + 2 meglepetés.

Megosztás

Csütörtökön nyitotta meg kapuit az idén tizenhetedszerre megrendezett Págai Nemzetközi Filmfesztivál, ami jövő vasárnapig, azaz április 4-éig várja a szakmabelieket és a filmkedvelőket. Feltehetőleg kevesen hallottak a Febio Festről, hiszen a filmes mustrák mezőnyében viszonylag hátra szorult. Ami viszont lényeges az idei fesztiválon, hogy több magyar filmet is műsorra tűztek a szervezők, méghozzá ama jeles alkalomból, hogy a realista filmeket és a valóságtól kicsit elrugaszkodott szatírákat jegyző Jancsó Miklóst életműdíjjal tüntették ki. Többek között látható lesz a talán legismertebb egyben a legelismertebb Jancsó-film, az 1965-ös Szegénylegények, a 69-es Fényes szelek, a cannes-i pálmás (legjobb rendezés – 1972) Még kér a nép, a Velencében különdíjas (az újfajta képi nyelvezetért járó díj – 1987) Szörnyek évadja és a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten.

Jancsó Miklós 1921-ben született Vácott. Pécsett és Kolozsvárott jogot hallgatott, majd a jogi kar elvégzése után hat évvel, 1950-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán szerzett diplomát. Az ötvenes években a Híradó- és Dokumentumfilmgyárban dolgozott, első nagyjátékfilmje, a A harangok rómába mentek csak később, 1958-ban készült el. Az igazi áttörést a már említett Szegénylegények hozta számára, amivel a film formanyelvét egy igazán új mederbe terelte.

Az 1960-as években Rómába költözött, ahol elkészítette többek között a  Róma visszaköveteli Cézárt és A pacifistát, majd hazaköltözve egy időre a színház felé fordult. A 70-es évek közepétől kezdve több darabot is rendezett (a teljesség igénye nélkül: Vörös zsoltár, Hasfelmetsző Jack, Mata Hari, Drakula), de nevét mégis inkább a filmművészethez kapcsoljuk.

A(z eddig) bő ötven éves pályafutása első felében olyan komoly hangvételű, realista filmeket alkotott, mint az Oldás és kötés, a Csillagosok, katonák, a Csend és kiáltás, a Még kér a nép és a sort még hosszan folytathatnánk. A 90-es években kezdett a szatírák felé hajlani, és az 1998-as Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten óta nem is nagyon láttunk tőle mást. Az Anyád! A szúnyogok, a Kelj fel komám, ne aludjál! és A mohácsi vész Kapa-Pepe-történetei kapcsán erőteljesen megoszlanak a vélemények, mégis szerves részét képezik a késői-Jancsó-stílusnak.

A Balázs Béla- és Kossuth-díjas rendező 1979-ben Cannesban, 1990-ben Velencében és idén Prágában kapott életmű-díja, és a számtalan egyéb elismerése minden kétséget kizáróan megmutatja: egy rendező pályáját nem a jobb és kevésbé jó filmek váltakozása, hanem a művész vizuális meglátásainak, és szemléletének összessége adja.