Camino – egy szent kislány utolsó útja
2010.04.05. 15:30 | Szita Kata | Szólj hozzá!
Szorítsuk össze a fogunkat, hisz nem egy könnyed matinédarabra váltottunk jegyet. Készítsük elő a százas csomag papírzsebkendőt és irány a Camino, a tragikus út. Az út, amely egy kislány lélekfejlődését testének teljes lepusztulásával egyidőben ábrázolja. Az út, amely édesanyját a vallásfanatizmusból lassan az őszinte anyai szeretet irányába tereli…
Javier Fesser szívfacsaró története összesen tizennyolc díjjal és még jópár jelöléssel büszkélkedhet. A nyolc, igen rangos Goya-díjat (nem mellékesen a legjobb filmért- és rendezésért járó elismerés mellett jutalmazták Carme Elias, Nerea Camacho és Jordi Dauder játékát is), további tizenkét másik spanyol díj követte.
A film igaz történeten alapul: az 1985-ben, tizennégy évesen, rákban elhunyt Alexia González-Barros történetét meséli el, akinek szentté avatásának procedúráját már a halálos ágyán elkezdték. Fesser – aki egyébként a forgatókönyvet is jegyzi – alapjaiban ragadta meg a kislány utolsó hónapjainak történéseit, így az egyszerűsített mozzanatok tökéletesen illeszkednek a filmvászonhoz és a nézőkhöz. Átiratával könnyen feldolgozhatóvá és értelmezhetővé tette ezt a mélyen vallásos, Opus Dei-világot. Kívülállóként szemlél, nem szögezi le, ki a jó és a gonosz, és azt sem mondja ki, hol van a vallás és a tudomány határa. Ezt százszázalékig a nézőre bízza, aki így saját értékrendje alapján képes befogadni mindazt, ami előtte megjelenik.
A címszereplő tizenegy éves kislány (valójában Alexia stílizált megtestesítője) egész élete során a szigorú vallási szabályok és a világi emberi kapcsolatok rendszere között egyensúlyozik. Édesanyja, a vallásfanatikus, mégis igen önző személyiség az önmegtartóztató életre, édesapja, a nyitott szellemiségű figura pedig a mindennapok szépségének befogadására tanítja. Ez a két értékrend Camino betegsége súlyosbodásával egyre erősebb összetűzésbe kerül mind az ő – még kifforratlan – lelkében, mind a szülei kapcsolatában.
A kislány e kettős világában Jézus szeretete is kétféle síkon jelenik meg: Krisztus tanításai és a Jézus nevű fiú iránt érzett gyermekszerelem egyaránt Camino életének része, és e két érzelmi motívum olyannyira egybemosódik, hogy nemcsak a történet többi szereplője, de a kívülálló néző sem képes őket egymástól teljes mértékben elválasztani.
A Hamupipőke történet motívumaival tarkított film a mese- és álomszerű világot éppoly valóságosan mutatja be, mint a zord kórházi szoba steril környezetét, így sokkok sorozatát követően sem érezhető idegennek a történet, noha Fesser értelmezése másként cseng itt, Közép-Európában.
Az a tény, hogy a filmet kizárólag spanyolországi fesztiválokon jelölték díjakra talán azt is tükrözi, hogy észak felé haladva egyre kevéssé jellemző és egyre nehezebben befogadható ez a végtelenül spirituális és intenzív mediterrán közeg. Ennek ellenére az emberi lélekfejlődés bő két órás, ilyen egyenletes végigvezetése minden filmdráma-rendezőnek és -írónak kötelező tananyag lehetne.
Írta és rendezte: Javier Fesser
Operatőr: Alex Catalán
Zene: Rafael Arnau
Szereplők: Nerea Camacho, Nerea Camacho, Mariano Venancio, Manuela Vellés
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.