Köntörfalak

Egy láthatóan első randi egy kihalt kávézóban, és egy láthatóan feszült férfi, aki vécézésre szánt időt is arra használja, hogy felhívja a bébiszittert… Ez így nem fog menni, nincs a találkozásnak semmi jövője, de valahogy mégis képesek megérteni egymást és őszintén beszélni  arról, ami nem is létezik és arról, amihez egyiküknek s másikuknak sincs semmi köze.

Miután végérvényesen tisztázódott, hogy ez a kapcsolat még egy éjszakát se fog megérni (sőt már ez a néhány óra is több volt, mint amennyit rá kellett volna szánni) elindulnak, valamiért együtt és valamiért egy irányba. Céljuk és sorsuk közös, bár erről ők még mit sem sejtenek. Eszti  és Zoli végül megérkezik a film igazi helyszínére, egy fiatalos, belvárosi loftlakásba, ahol csatlakozik hozzájuk Gábor, Eszti öntörvényű bátyja és megkezdődik az a felszínes ismerkedés, ami felszínre hozza  a régi titkot, és ezt a titkot jelenetenként lassan megjelenő megoldásszikrákból végül mi is felgöngyölíthetjük.

A látszólag eseménytelen sztori csalafintasága pont az eseménytelenségben rejlik. Dialógok egymásutániságával áll össze végül a kép, a kapcsolati háló és a több évre visszanyúló történet, és közben észre sem vesszük, hogy azon kívül, hogy a film során kétszer tépnek be, nem igazán történik semmi érdemleges.

Köntörfalazunk a harmadik perctől kezdve, gyakorlatilag az utolsó kockáig, amikor is a sorok között harapófogóval kerül ki Elek Ferenc és Tompos Kátya szájából a vég- (vagyis eleje-) kifejlet. Köntörfalazunk szóban, mozdulatokban, és köntörfalazunk a nézőnek, aki mégis hamar az események szerves részévé válik, és tovább folytatja, továbbéli a történetet a Mi lett volna, ha…? És miért így lett…? kérdésekkel a fejében. 

Amíg Zoli csupán öt perc kellett, hogyösszeszedje éltének részleteit Dyga Zsombornak összesen nyolcvan. Ebben a nyolcvan percben néha azért megfordult a fejemben, hogy mi közöm is van nekem ehhez a románchoz, kerek harminc másodperc múltán aztán mégis mindig kiderült, hogy mi. Volt ilyen, több is, mégis egy pillanattal az előtt, hogy ez egy idegesítő mozzanatként fészkelte volna bele magát a fejembe, véget ért. Talán csak a csavarok miatt, esetleg a valótlannak tűnő történet teljes valóságosságának köszönhetően. Netán azért, ahogy Tompos Kátya a lehető legnagyobb természetességgel játszotta az egyszerűen komplikált lányt, vagy a három karakter különbözősége okozta ezt, esetleg e különböző karakterek idegesítő közelsége mindannyiunkhoz. Akármi is volt az, ez a komplett egész, ez az egymagában lélegző és élő film, a Köntörfalak megérdemelte a Szemle-díjakat, Elek Ferenc is a maga férfi főszereplő szobrocskáját bár, ha nagyon választanom kellene, én inkább Tompos Kátyát díjaztam volna (bár tény, hogy Eszti karaktere látatlanból is egy volt Tompos fizimiskájával).

Valószínűleg a film természetessége (főként) abban rejlik, hogy a három főszereplő színész nem kevesebb ideig, mint másfél évig készült a mindössze tizenöt rövidke napból álló forgatásra. Az összepróbált dialógok, az összehangolt érzelmek, amelyek kidolgozottsága nélkülözhetetlen volt ezekhez a hosszú beállításokhoz együtt olyan atmoszférát teremtettek a vászonra, amilyet sajnos ritkán láthat a művészfilmkedvelő közönség. Nehéz feladat ez, de Dyga Zsombor remekül varázsolta össze az az elemeket nekünk, nektek, nekik. Akkor menjünk, és nézzük meg még egyszer – akár már DVD-n is.

Írta és rendezte: Dyga Zsombor
Fényképezte: Marosi Gábor
Vágó: Czakó Judit
Zene: The Uptown Felaz
Szereplők: Elek Ferenc, Tompos Kátya, Rába Roland

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.