A magyar és román mozik valamint a Filmszemle vetítései után immáron az otthonülők is megnézhették Kálomista Gábor ötletéből készült Szíven szúrt ország című filmet. A klasszis veszprémi kézilabdázó, Marian Cozma halálának éjjelét, és az ezt követő eseményeket feldolgozó dokumentumfilm rekonstruált jelenetekkel, interjúkkal próbál meg objektív képet adni az események előzményeiről és következményeiről, ámde az igazán megindító szavak mellett túlságosan nagy hangsúlyt kap az elkövetők hovatartozása illetve egyéb, cigányok által elkövetett garázda bűncselekményeket is hozzákapcsolnak a történtekhez.

A filmben megszólal Cozma példaképe, az édesapja, aki szeretetteljes szavaival könnyeket csalhat az ember szemébe. Megszólalnak a barátok és játékostársak, akiknek egy része jelen is volt a gyilkosság színhelyén, továbbá megszólalnak a Veszprém Megyei Főügyészség és a Rendőrség képviselő is, akik gyors és kíméletlen ítéletszolgáltatásról beszélnek.

Az események – több szempontból való – bemutatása mindenki számára lehetővé teszi, hogy megállapítsák, ki miben és mennyiben hibás, és a nézők azt is eldönthetik, az események mennyire vetíthetőek ki a magyar társadalom egyre erőszakosabb mivoltára.

Egy, a nemzet számára igazán fontos embert veszített el Magyarország, és az ilyen veszteségek mindig komoly bélyeget nyomnak a közhangulatra. De megoldás az, ha egy-két ember szörnyű tettéért egy egész etnikai csoportot vonunk felelősségre?

Rendező: Babos Tamás, Csillag Mano, Kálomista Gábor, Kivés György, Vecsernyés János Operatőr: Babos Tamás, Vecsernyés János, Tóth Zsolt

szólj hozzá: Szíven szúrt ország - előzetes

Méltatlanul elhanyagolt területe a horrorfilmek világának a lélektani zombiapokalipszis-dráma. Patric Boivin a francia-kanadai redező ezt az űrt kívánja betölteni rövidfilmjével, amelyből megtudhatjuk, hogy az igényes zombik az emberhúst csak jól átsütve szeretik. Alább megtekinthetitek a teljes művet:

Egy családi ebédre húsvét hétvégéjén betoppan egy régi barát, és folyamatosan a megtisztulásról beszél. Percekkel később megdöbbenve ismerik fel Árpiban a körözött brutális gyilkost...
Egy jó kis groteszk rövidfilm Miklauzič Bence kezei közül. Valójában azonban inkább életszerű, mint groteszk. Pokorni Lia nagyon adja benne. Szerepelt a 2010-es Filmszemlén is.  Lessétek meg.  Fent a teljes film. Ajánlom.

Rendezte: Miklauzič Bence
Főszereplők: Pokorni Lia, Nagy Zsolt,
Vass György, Ujlkai Dénes, Bartsch Kata
Kardos Róbert

Kedvenc kamu űrlényünk, Zonad ismét életjelet adott magáról, ezúttal egy montázs formájában. Valaki már tényleg visszaadhatná John Carney (Once) gyógyszereit.

A harmadik részben egy különleges portré-művészfilmet hoztam el nektek, a - sokak szerint - valaha élt legjobb klasszikus középpályásról, Zinedine Zidane-ról. Zizou  klubjaival minden létező rangos kupát megnyert, két gólt fejelt a brazilok elleni világbajnoki döntőn, a FIFA kétszer választotta a világ legjobb játékosának (kétszeres aranylabdás). Karrierje Marseille, „La Castellane”  szegény negyedében indult, ahol barátaival rúgta a bőrt. Tehetségére hamar fény derült; már 14 évesen igazolt játékos lett egy Cannes-i klubnál. 1992-ben a Bordeaux-hoz, majd 1996-ban a Juventushoz került, ahol európai hírnévre tett szert. A világhírnévre 1998-ig, a világbajnoki döntőig kellett várnia. 2001-ben a sztárokkal teletűzdelt Real Madridba került, ahol megnyerte élete egyetlen Bajnokok ligája trófeáját. 2003-tól kezdve a királyi  gárda - főleg ennek a "tele vagyunk világsztárokkal" politikájának köszönhetően - nagy gondokkal küszködött, nem hozták az eredményeket, ezért Zizou úgy döntött, hogy a 2006-os világbajnokság után visszavonul. Zidane beletartozott a legjobban kereső játékosok közé. Meccsenként 300 ezer eurót, azaz másodpercenkét 55 eurót keresett, ehez még hozzácsapódtak milliós reklámszerződései is. Azonban ezt az összeget nemcsak magára költötte, hanem támogatta a hátrányos helyzetű utánpótlást, segített az elesetteken. (forrás: Wiki)
 

A filmben (Zidane, un portrait du 21e siècle) Zidane egy Villareal elleni meccsét nézhetjük 90 percen keresztül, azonban nem a hagyományos módon. Csak Zizou-t követi végig, méghozzá valós időben a kamera (de szerintem legalább 20 kamera) és nem pedig a meccset. Arcának és kifinomult, minden ízben profi mozdulatainak, minden egyes renzülését végigkövethetjük, hallhatunk minden  apró hangot. Felejthetetlen stílusa, egyénisége, kisugárzása abszolút tükröződik. Hihetetlen, hogy hogy képes ennyire csak a játékra koncentrálni és eközben szinte alig szól játékostársaihoz. A Bernabeu stadion (a Real otthona) hangjai egyszerűen olyan hangulatot kölcsönöznek ennek az alkotásnak, hogy elképesztő.....leírhatatlan élményt nyújt!

Ehhez hasonló filmet se láttam még! Ezt mindenkinek látnia kell!

Rendező: Douglas Gordon, Philippe Parreno
Operatőr: Darius Khondji
Zene: Mogwai
Producer: Sigurjon Sighvatsson, Anna Vaney, Victorien Vaney
Vágó: Hervé Schneid

Kellemesen brutális karakter-trailer látott napvilágot a Simon Rumley által jegyzett RED WHITE AND BLUE c. thrillerből.

A kedves arcú fiatalember, Nate (Noah Taylor)- a film három kulcskarakterének egyike - gyerekkorában még bogarakon, felnőtt fejjel pedig már fiatal leányzókon éli ki szadista hajlamait, a másik kulcsszereplő, a könnyűvérű Erica (Amanda Fuller) legnagyobb bánatára. Csak erős idegzetűeknek.

Árilis 9-én kerül a kinti mozikba a The Doors történetét feldolgozó dokumentumfilm, a When You're Strange,  Tom DiCillo rendezésében, melyet az eddig soha nem látott és soha fel nem dolgozott archív felvételek segítségével állítottak össze. A narrátor pedig az utolérhetetlen Johnny Depp. A film Berlinale és Sundance jelöléseken kívül több elismerésben is részesült. Fent a HD trailer.

Az Ahmed Imamovic rendezte alkotás 2002-ben elnyerte a legjobb Európai rövidfilm díját. A rendező, ahogy az a címből is kiderül, 10 percnyi cselekménysort mutat be a világ két pontjáról, melyek (1994-ben) egy időben zajlanak.

Egy japán turista Római vakációja alatt remegve izzad 10 percen keresztül, vajon elkészülnek-e időre a nyaralás képei. Ezzel párhuzamosan egy kisfiú ugyancsak 10 percet izgul végig, hogy túléli-e a szerbek váratlan támadását, a sarajevo-i háború legbrutálisabb időszakában.

A film egy ellentétpárt állít elénk. Míg 10 perc mulandósága az egyik embernek csak egy cigit jelent a lámpavasnak támaszkodva, addig a másik élet-halál harcot vív a saját 10 percének örökkévalóságában. Az alapötlet nem új, azonban a kivitelezés igen erősre sikeredett. Mind, a hangok, mind pedig a képi világ meglehetősen hiteles. Az sem mellékes, hogy a sarajevo-i jelenetet, vágás nélkül forgatták le. A stáb remek, különösen a kisfiú (Almedin Leleta) játéka. Érdekesség, hogy a Római jelenetet Sarajevo-ban vették fel. Díszlet csupán. A háborús epizód azonban eredeti helyszín. A japán turista (Stoshi Yahata) pedig a sarajevo-i Japán Nagykövetség egyik alkalmazottja.

Az alkotás és a bemutatott kis történet sem több 10 percnél, az ember mégis azt érzi, hogy nem ott kezdődött és nem ott fog véget érni, ahol kikapcsol a kamera. A mű a sarajevo-i áldozatok emlékére készült.

Egy elhagyatott, orosz sarkvidéki szigeten, két ember szorgalmasan dolgozik egy kicsiny meteorológiai állomáson. Feladatuk, hogy általános jelentéseket készítsenek a részlegesen radioaktív környezetükről és továbbítsák azokat a központnak rádión keresztül, mely az egyetlen kapcsolatuk a több száz kilóméterre levő civilizációval. Egyikük Sergei, a mogorva, magányos ember. Szigorú napi rutinját betartva próbál dolgozni, ellentétben a nemrég érkezett tanoncával, Pavellel aki frissen megkaparintott diplomájával, úgy döntött a szigeten tölti a nyarat gyakornokként. Sergei éveket „raboskodott” egyedül, így igen nehezen tolerálja új társa bohó, zavaró viselkedését, állandóan bömbölő mp3 lejátszóját és az „idióta videó játékait” (S.T.A.K.E.R. – Shadow of Chernobyl), melyekkel a fojtó unalmat próbálja elűzni. A két ellentétes személyiség közti egyensúly Pavel figyelmetlensége miatt borul fel. Egy elküldetlen jelentés, egy eltitkolt végzetes eredmény, majd a félelmetes igazság felbukkanásának elkerülhetetlen következményei vezetnek a katarzishoz a rideg, sűrű köd által burkolt kietlen világ éles sziklái és romboló hullámai között, a könyörtelen Jeges-tenger morajlásától kísérve.

A rendező, Alexei Popogrebski egy 14 éves korában olvasott naplóból merítette ihletét, melyet N. V. Pinegin jegyzett fel, 1912-ben Georgio J. Sedov tragikus kimenetelű Északi-sarki expedíciója során. A filmet Oroszország legészakibb pontján egy évtizedek óta elhagyatott bázison forgatták.

“I have been fascinated, ever since, by this ability to come to terms with notions of time and space so drastically different from our common scale of hours and minutes, or blocks and metro stops. This film, essentially, is a story of two personal (and incompatible) time-and-space scales.” —Berlinale

IMDB Link

Berlinale Link