Filmnoir a XXI. században avagy a miniszter krónikása
2010.08.09. 00:28 | Szita Kata | 1 komment
Roman Polanski nagy ember. Nagyon nagy. Nagy volt, amikor megcsinálta a Vámpírok bálját, akkor is, amikor a Kínai negyedet vagy a Zongoristát. És most is, 77 évesen, amikor előállt a Robert Harris regénye alapján készült Szellemíróval.
Ez a film katartikus. Nincs is rá jobb szó - jelen esetben még egy ilyen kifejezés is objektív értelmet nyer. Katartikus az első perctől, mégis fejlődik és van is hova fejlődnie. A jól megteremtett és kiválóan fenntartott feszültséget, melyet a sztori mellett a képi világ, a zene és az emberi kontaktok teszik erőssé egy mindent elsöprő zárójelenet koronáz meg.
Ez a film továbbá tiszteli a múltat és a jelent. Tiszteli a filmművészetet: a nagy elődöket, a hitchcocki thrillert, a hollywoodi film noir krimiket, továbbá tiszteli a politikát, a modern ideológiákat, tiszteli a szerepeket és tiszteli a nézőt is. És mindannyiuknak szentel benne egy-egy fontos szeletet, szeleteket, melyek nélkül ez is csak egy lenne a sok közül.
Adott nekünk egy igen csavaros történet, amiben semmi lényegi kiszámíthatóság nincs. Ami kiszámítható, az is csak azért az, mert ilyen az élet. Tehát az életszerű, csavaros sztori mellett van egy kihalt és kopár amerikai szigetünk, egy fakó színekkel dolgozó fényképészünk és páratlan tehetségű színészeink, akik épp mindenből csak annyit árulnak el, amennyit muszáj. Nincs felesleges jelenet, nincs klisé, csupán a történetszál és a hangulatot megalapozó tényezők egymásutánisága, amiket egy egészestés értekezés során - és jónéhány viszki elfogyasztása mellett - akár kockáról kockára elemezhetnénk.
Polanski darabjában a lehengerlő skót, Ewan McGregor egy életrajzírót alakít, aki nehezen ugyan, de elvállal egy 250 ezer dolláros megbizatást: neki kell megírnia a botrányokkal körülvett Adam Lang, brit ex-miniszterelnök életrajzi besztszellerét. A Szellem ezzel nem csupán egy írói munkát kap, hanem egy olyan világba is bepillantást nyer, amihez talán nagyon keveseknek fűlne a foga. Elődje halála után érkezik a keleti-parti területre, hogy a már megírt memoárokat újakra cserélje… Hát maga…? - kérdezi Lang miniszter. - Én vagyok az ön szelleme… A szellemírók nevét mindig homály fedi. Elbújnak a hős politikus neve mögött. Szellemünknek ezúttal sincs neve. Ő csak egy árny, aki az időszak minden fontos eseményénél jelen van, mégis láthatatlan. Jelen van, majd, amikor már nincs jelentősége - elődjéhez hasonlóan - nyomtalanul eltűnik...
Ezzel szemben Lang (Pierce Brosnan), akinek élete a testőrök és kamerák kíséretében telik ezúttal is a figyelem középpontjában áll. Háborús bűnökkel vádolják, melyek szerint a CIA-vel karöltve közel-keleti származású brit állampolgárok kínvallatásában működött közre. A Nemzetközi Bíróság eljárása alól csak az Egyesült Államokban maradva tud kibújni. Irányító, határozott személyiség, noha életét két nő, a felesége, Ruth és személyi (és minden egyéb) asszisztense, Amelia tartja kézben. A karakterben van egy kicsi Tony Blair, tetteiben néhány iraki eseménnyel, de amellett, hogy Blair inspirálta a jellem-kidolgozást, fontos hangsúlyozni, hogy mint a teljes forgatókönyv, a szereplők is a képzelet szülöttjei.
Ruth Lang, ex-miniszterelnőkné (Olivia Williams) mindeközben a háttérből figyel, nevéhez kevés meghatározó tett fűződik. Elbújik férje viharos élete mögött és olyan észrevétlenül irányítja lépteit, mint amilyen észrevétlenül adja át nekünk, nézőknek az események miértjeit. Noha az események előrehaladtával irányító szerepe csökkenni látszik mind filmileg, mind történetileg fontos kulcsfigura. Azt azonban, hogy miért a spoiler istenének tett esküm miatt nem árulhatom el.
Nem Tony Blair az egyetlen, aki ihletet adott a filmhez: több kapcsolódási pontot felfedezhetünk a sztori kidolgozása és a rendező élete között is. Adam Lang ugyan nem háziőizetben, de mégis kvázi bezárva kénytelen élni elszigetelt luxusvillájában, ahogy tette ezt nemrégiben a rendező is. Mindkettejük távozása veszélyt rejt(ett). Ha nem tudnánk, hogy a film egy könyv adaptáció, ennek sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanánk, így csupán egy véletlen egybeesés, amit Polanski remekül formált meg, emelt ki, ezzel téve igazán sajátjává a mozit.
A múlt és jövő nélküli ember, az anonim krónikás valamint a múltjából táplálkozó politikus jellemének néma csatározása ez. Polanski nem igazán a történettel, hanem a jellemekkel játszik, kevés a beszéd, sok az érzés. És a film zsenialitása valahol abban rejlik, hogy ezek az érzések nem szorulnak be a vászon textúrájába - kitörnek onnan, és elsodornak. Nem sokkolnak, észrevétlenül magukkal ragadnak, hiszen maximálisan emberiek, ember közeliek, hozzánk közeliek.
Rendezte: Roman Polanski
Írta: Robert Harris regénye alapján Robert Harris és Roman Polanski
Fényképezte: Pawel Edelman
Zene: Alexandre Desplat
Szereplők: Ewan McGregor, Pierce Brosnan, Kim Cattrall, Olivia Williams
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Szellem a gépben (Roman Polanski: Szellemíró, 2010) 2010.08.24. 11:32:08
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
