Kállai Ferenc esete a magyar naranccsal

A hétvégén elhunyt a kortárs magyar film- és színművészet egyik legnagyobb alakja, Kállai Ferenc. A (többek között) Jászai- és Kossuth díjas Érdemes- és Kiváló művész több mint félszáz filmszereppel és közel ugyanennyi színházi alakítással büszkélkedhet. Életművében olyan címeket találunk, mint a Legényanya, a Macskafogó, a Sátántangó, az olyan nívós színdarabokról nem is beszélve, mint Az ember tragédiája, a Bánk bán, a Rokonok vagy a Faust.

Kállai Ferenc 1944-ben végzett a Színművészeti Akadémián, majd a Szabad Színház, a Belvárosi Színház és a Nemzeti Színház társulatával lépett fel. Tanította a jövő színésznemzedékét a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, volt a Színházművészeti Szövetség elnöke, részt vett az Országgyűlés Kulturális Bizottságának munkájában és tagja volt a Halhatatlanok Társulatának.

Tisztelegjünk előtte ezúton - talán legismertebb filmjével, Bacsó Péter Tanújával, melyben Pelikán elvtárs bőrébe bújva lopja be magát a világ filmkedvelőinek szívébe.

Mi A tanú titka? Kállai Ferenc vagy maga Pelikán elvtárs? Esetleg az a szatírikus jelleg, ami miatt az 1969-es alkotást évekre betiltották? Az adott kort fricskázó, mégis kortalan hangulat? A komédia, netán a tragédia? Ezek nagy valószínűséggel együtt adják meg azt az egyedi képet, amelyhez kevesen mernek nyúlni, ha a szocialista ideológiát kell bemutatni. Nincs benne hazugság, a realitás viszont egy csipetnyi romantikával fűszerezve könnyen emészthetővé válik - és ez teszi mindenkor aktuálissá.

Pelikán elvtárs egy egyszerű kisember, egy naiv gátőr, aki sodródik az árral: ha menni kell, hát megy, ha cselekedni kell, cselekszik. Rendszerhez hűen végzi a rábízott munkát. Lelkiismeretessége határtalan - az arra orvhorgászgató barátját, Dániel Zoltánt is fülön csípi, noha azt már miniszteri posztba emelte a jósors. Rosszban sántikáló bajtárs avagy nem, a mi Pelikánunk hazaviszi Zoltánt, aki viszont néhány jóhiszemű kijelentésével akarata ellenére az ÁVO kezére juttatja hősünket.

A börtönből mondhatjuk, tisztázatlan körülmények között engedik haza, de az indoklásra nem kell sokat várni. Hamarosan egy nagy, fekete autó áll meg házuk előtt. Az autó Pelikánt Virág elvtárshoz viszi, aki elmagyarázza neki, hogy az élet igazából nem habostorta meg, hogy a nemzetközi helyzet fokozódik. Az ilyen esetekben ugyebár nagy szükség van az olyan lelkiismeretes elvtársakra, mint Pelikán, így hát hasznos lehet egy olyan intézmény élén, mint az uszoda. Ez nem ajánlat, ez parancs, cserébe még neki kell majd egyszer adnia valamit…

Uszodát igazgatni sem könnyű. Karrierje hamar derékba is törik, amikor Bástya elvtárs privát fürdőzését a köznép beengedésével súlyosan megzavarja. Irány újra a börtön. De hamar kiderül, hogy ugyebár a jegyszedő hibázott, hiszen „a jegyszedőnek az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt". Így újra eljön érte a fekete autó, Virág elvtárs legújabb terve hősünk beültetése az Angolpark (a.k.a. Vidámpark) vezetői székébe.

A nyugati borzongatás ellen a tökéletes igazgató létrehozza a Szocialista szellem vasútját, amivel viszont ismét Bástya életére tör. Börtön-nagy,fekete autó-Virág elvtárs, majd a Narancskutató Intézet. Munkáját ismét a lehető legjobban végzi, ám a Magyar Narancs Ünnepén az egyetlen érett és ehető narancsot sajnálatos módon (na azért annyira ne sajnáljuk!) baleset éri, így azt egy citrommal helyettesítve tálalják fel Bástya elvtársnak. „Ez az új magyar narancs. Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk."

És itt a bartell ideje: Virág elvtárs Pelikánt kéri fel, hogy legyen a koronatanú Dániel Zoltán perében. Itt sem remekel, ám ezúttal a börtönből nem Virág keze, hanem az enyhülés fuvallata taszajtja ki.

Elérkeztünk a puha diktatúrához, a szocializmus enyhüléséhez, a kádári konszolidációhoz, amikor már senkit nem akasztanak fel csak úgy, amikor a politikai foglyok már szabadok. Ebben az időszakban kapott Pelikán is kegyelmet. Bástya elvtárs hatalma meggyengült, vagyis Rákosi Mátyás már nem jutott szerephez, a személyi kultusz átalakult.

Nem véletlen, hogy a film elkészülte után évekre dobozba kényszerült, hiszen a filmbeli személyek és események meglehetősen nagy pontossággal írják le a valóságot. A történetbe vegyített irónia pedig sosem volt a szocializmus kedvelt eleme…

Néhány évvel később Bacsó Péter elkészítette a film folytatását Megint tanú címmel, ám ez már nem bírt akkora hatással, gyakorlatilag elveszett az 1994-es év filmetermése között.

Egy biztos, nem sok olyan magyar akad, aki ne látta volna ezt a filmet (aki mégsem látta, és már elmúlt 12 éves, az sürgősen pótolja!). A nemzetközi fesztiválokon való részvétel továbbá azt is bizonyítja, hogy a külföldi filmkedvelők számára sem ismeretlen a darab. Kállai Ferenc zseniális játéka és Pelikán József bájos karaktere miatt pedig érdemes időről-időre visszanézni manapság is, amikor már a világ lassan meg is feletkezik a magyar narancs híres-hírhedt korszakáról.

Írta és rendezte: Bacsó Péter
Fényképezte: Zsombolyai János
Szereplők: Kállai Ferenc, Őze Lajos, Both Béla, Fábri Zoltán

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.